(Megjegyzés: Az A5.hu online autós magazin néhány évvel ezelőtt megszűnt, így csak a mi honlapunkon olvasható ez a cikk, mert még korábban letöltöttem. Ehhez a cikkhez sajnos képek nem maradtak)
2009. szeptember 23., szerda – [11:14]
Mazda 323F (1991) 1.8i GLX használtautó teszt
Made in Japan – Vajda János
Jelenlegi használtautó tesztünk alanya egy 18 éves Mazda 323F, mely születésekor sokaknak nagy kedvence volt, ám az idő múlásával a típus kissé elfeledetté vált. A japánban gyártott modell ugyanakkor még mai szemmel nézve is egy remek konstrukció, mely nem csak legendás megbízhatóságával, hanem könnyű vezethetőségével is belopja magát tulajdonosainak szívébe.
Megjelenésekor sokak vágyának tárgya
volt a bukólámpás 323F
Legfrissebb használtautó tesztünk főszereplője kissé elüt az eddig megszokottaktól, hiszen ebben a rovatunkban leginkább néhány éves járművekkel szoktunk foglalkozni, és talán a teljesen más ligában játszó Honda CRX-en kívül még nem is volt példa egy ehhez hasonló, 15 évesnél is idősebb autó tesztelésére. A jármű az egyik ismerősöm tulajdona és akkor jutott eszembe, hogy le kéne tesztelni, amikor a múltkor volt szerencsém benne utazni. Meg kellett állapítanom ugyanis azt, hogy a lassan 19. életévébe lépő japán kompakt mind a mai napig egy átkozottul jó és őszinte autó. Hazánkban ráadásul sokan vannak, akik nem tudnak több millió forintot áldozni egy négykerekűre, egy ilyen Mazdát pedig már néhány száz ezer forintból meg lehet kaparintani, bár a gyenge kínálat miatt nehéz egy valóban jó példányt találni. Előre leszögezem azt is, hogy első (tanuló) autónak, vagy fiatalok számára (nemtől függetlenül) szintén kitűnő választás a 323F ezen generációja.
Jól mutat fehérben
A tesztben szereplő példány egyébként egy ritka jó állapotban lévő darab, ami leginkább annak köszönhető, hogy a barátom édesanyja újan vette az autót 1991-ben, így a 323-as új korától kezdve a család tulajdona, ezért teljes mértékben ismert az előélete és persze a fontosabb szervizeléseket is elvégezték rajta. A kilométerszámláló jelenleg 177 ezren áll, ami ebben az esetben megfelel a valóságnak. Az elmúlt 18 év természetesen nem múlt el nyomtalanul, tehát sok-sok apró sérülés található a karosszérián, ami annak is köszönhető, hogy az autó gyakran koptatja fővárosunk gyilkos útjait és parkolóit, ráadásul hosszú időn keresztül a szabad ég alatt pihent. Vélhetően ennek (is) köszönhető a néhány ponton tetten érhető rozsda, ám ilyen mértékű korrózió egy ennyi idős japántól bőven elviselhető. Apropó, karosszéria. A japán piacon Mazda Astinaként emlegetett négykerekű formailag véleményem szerint megelőzte korát és igaz ugyan, hogy a gyártó egy ötajtós kompaktnak szánta, ám első ránézésre inkább egy ötajtós kupéra hasonlít. A nyíl alakú forma, az emelkedő övvonal, a bukólámpák, az igen alacsony felépítés (alig több mint 1,3 méter magas) és a sportos hátsó mind-mind ezt az érzést hangsúlyozzák, de profilból is nagyon sportos a 323F kiállása. Megjelenésekor a típus a fiatalok nagy kedvence volt és mind a mai napig sokan vágynak egy ilyen típus birtoklására. A 4,26 méter hosszú és 1,68 méter széles felépítmény belül egyébként nem is olyan szűkös, mint azt első ránézésre gondolnánk. Igaz ugyan, hogy a hátsó sor helykínálata és kényelme nem alkalmas arra, hogy sofőrös autónak használjuk, de kompakt viszonylatban négy személy számára elfogadható a 323-as komfortja.
Az utastér anyagai és kárpitozásai nagyon
tartósak, az összeszerelés
minősége példás
Az első két ülés viszont kényelmes, ráadásul a helyrabló nyitható tető ellenére 193 centiméteres magasságommal itt gond nélkül elfértem, ami nem magától értendő egy ilyen alacsony japán modellben. Az utólag beépített, esztétikailag erősen kritizálható könyöklő tovább emeli a komfortérzetet, mint ahogy a szintén utólagos bőrkormány kellemes fogása is. Az autó utasterének komolyabb hibája nincs, azon kívül, hogy nagyon kevés tárolórekeszt terveztek bele a mérnökök, aminek köszönhetően apróbb kacatjainkat szinte sehova nem tudjuk elrejteni, a tulaj pedig leginkább ezért szerelte bele a nagy tároló résszel rendelkező könyöklőt. A beltérben alkalmazott műanyagok minősége mai viszonylatban is megállja helyét, az összeszerelés pontosságáról pedig talán az tesz leginkább tanúbizonyságot, hogy ennyi idő elteltével sem zörög szinte semmi az autóban. A kárpitok tökéletesek, az ülések nincsenek kiülve, tehát tartósság szempontjából több mint példás a Mazda munkája. Túl sok extra nincs az autóban, de az elektromos kütyük (tetőmozgatás, ablakok, fűtés-szellőzés) kivétel nélkül működnek és a tulajdonos azt is elmondta, hogy még soha nem volt az autóval elektromos probléma. A csomagtartó egyébként a maga 355 literes méretével nem tartozik a kategória legnagyobbjai közé, ám legalább jól pakolható, ha pedig ledöntjük a hátsó üléstámlákat, megfelelően nagy űr áll rendelkezésünkre.
Az 1,8 literes benzinmotor kellemes
társ a mindennapokban
A próbakör után elismerően kellett biccentenem, hogy nem csak kinétetét tekintve, és az utastérben találtam mindent rendben a Mazdával kapcsolatban, de az autónak vezethetőség terén sincs oka a szégyenkezésre. Nos, vegyük sorba, hogy miként viselkedett a forgalomban a 323F. A tesztelt példány motorházteteje alatt a cég jó sokáig használt 1840 köbcentiméteres négyhengerese dolgozott, amely az egy tonnánál alig nehezebb karosszériába pakolva nagyon dinamikusan mozgatta az autót. Ennek az erőforrásnak volt egy SOCH és egy DOCH vezérlésű változata, a fehér 323-asban pedig a gyengébbik, 16 szelepes SOHC változat dolgozott, mely 106 lóerő és 151 Newtonméter mozgósítására képes. Ezek az értékek elsőre nem hangzanak túl jól, hiszen manapság egy 1,5 literes benzinmotor is hasonló paraméterekkel rendelkezik, ám ne feledjük, hogy ebben az esetben egy lóerőre mindössze tíz kilogramm cipelése hárul, ami igencsak kellemes értéknek számít. A kedvező tömeg/teljesítmény arány nem is hazudik, az autó igazán dinamikusan viselkedik. A jól áttételezett, pontosan kapcsolható (egyedül a hátramenet akadozik) ötsebességes manuális váltónak is köszönhetően az autó 9 másodpercen belül gyorsul százra, ami pedig igen tisztességes érték egy ilyen öreg családi modelltől. A végsebesség közel 190 km/óra, de a bukólámpák lecsukásával állítólag a 200-at is könnyedén túllépi, ám ez teljesen mellékes. A motor egyébként 1500-as fordulatszámtól használható, 2500-tól pedig érezhetően rákapcsol és folyamatosan húz a 6700-as leszabályozási fordulatszámig. Ötödikben 130 km/óránál nagyjából percenként 3600-3700 között forog a főtengely, ennél nagyobb sebességgel pedig az elég magas zajszint miatt nem érdemes tartósan haladni. A motor fogyasztása rendkívül kedvező: országúton, a szabályokat betartva 6 liter környékén eszik, de autópályán és városi forgalomban sem igényel 7,5, illetve 8 liternél több benzint száz kilométerenként.
Vezethetőség terén sincs oka szégyenkezni
Vezetés közben nem csak a motor pozitív tulajdonságai tűnnek fel, hanem az is, hogy az autó összes kezelőszerve milyen jól működik és mennyire jól vezethető a kis Mazda. Mivel nem a kőkemény, 130 lóerős, sportfutóműves GT változatról van szó, ezért a futómű nagyon kellemes kompromisszum a feszes és a komfortos beállítás között. Fővárosunk útjait jól bírja, a kisebb úthibákat szépen kivasalja, mindössze a nagyobb kátyúk és a rövid ütések jelentenek neki gondot. A kedvező kátyúelnyelő-képességben valószínűleg a gyári méretű, magas oldalfalú 175/70 R13-as gumik is szerepet játszanak. Dinamikusabbra véve a figurát szintén jól vizsgázik a 323F, gyorsan vett kanyarokban a típus orrtolása nem jelentős, mindössze határhelyzetben tapasztaltam alulkormányzottságot, melyet gázelvétellel gyönyörűen lehet orvosolni. A kocsiszekrény a viszonylag feszes rugók miatt ráadásul alig hajlamos az oldaldőlésre, így egész jó élményt nyújt egy-egy kanyargósabb útszakasz teljesítése. Az autó kanyarvételi képességeit egyébként leginkább a már említett, mindössze 175 milliméter széles abroncsok korlátozzák be leginkább, melyek viszonylag hamar elveszítik tapadásukat, ám ennek ellenére nem érdemes nagyobb méretű gumikkal bepróbálkozni, hiszen ezzel jelentősen csorbul az autó kényelme, ráadásul a futómű is lényegesen nagyobb terhelést kap a szélesebb papucsokkal. A 323F-ben négytárcsás, ABS-szel ellátott fékrendszer gondoskodik az autó lassulásáról, amely egész jó hatásfokkal dolgozik. Fékezés terén nem várhatjuk el természetesen egy mai modell tudását, ám normális használatra bőven elegendő a rendszer hatékonysága. A szervós kormányzás egyébként könnyű, ám viszonylag pontos, a váltó pedig (mint azt már korábban említettem) jól kapcsolható és viszonylag rövid úton jár, így minden adott egy kellemes autókázáshoz. A tíz méternél is kisebb fordulókör nagyon hasznos a városi forgalomban, az osztatlan külső tükrökért viszont nem rajongtam, ahogy a viszonylag rossz hátralátásért sem.
Igen megbízható, jó vezetni és olcsó
Mindent összevetve az 1989 és 1994 között gyártott Mazda 323F modellt nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, aki néhány százezer forintból szeretne vásárolni egy korrekt minőségű autót. Piacozásra és nagycsaládosoknak a nem túl nagy csomagtartó és a szűkös hátsó sor miatt nem való a 323F, ám mindenki más megtalálhatja örömét benne. Leginkább fiatal családosoknak tudom elképzelni az autót, vagy első autónak. Sportos kinézete és jó vezethetősége mellett a kizárólag japánban gyártott típus legfőbb előnye legendás megbízhatósága, ami egy olcsó négykerekű esetében egyáltalán nem utolsó szempont. Az autó fenntartási költségei a modell megbízhatóságából és alacsony fogyasztásából adódóan meglehetősen alacsonyak, ám alkatrészvásárláskor mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, hiszen a japán alkatrészek rendkívül drágák a kocsihoz. Vásárláskor a karosszériára érdemes különösen odafigyelni, ugyanis az a legfiatalabb darabok is elmúltak már 15 évesek, ezért a korrózióra fokozottan kell figyelni. Ezen kívül a magyar utak miatt a futómű alkatrészeit is gyakrabban kell cserélni a megszokottnál, a kormányösszekötő pedig szintén meglehetősen érzékeny. Az autó elektronikájával viszonylag ritkán szokott gond lenni, bár az elektromos ablakemelők érzékenyek, a legtöbb problémát azok okozzák. A tesztben szereplő 1,8 literes, 106 lóerős benzinmotor egyébként kimondottan jó választás lehet az autóhoz, ám a jóval gyengébb, 90 lóerős 1,6-osok is szépen mozgatják a könnyű karosszériát és azok a motorok is elpusztíthatatlanok. A 130 lóerős, kimondottan jó menetteljesítményekkel rendelkező GT változatok legtöbbje viszont sajnos eléggé szét van hajtva, így azokkal érdemes vigyázni
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Típus hibák
A régi japán autók leginkább legendás megbízhatóságukkal lopták be magukat tulajdonosaik szívébe és ez alól a Mazda 323F sem kivétel. Mechanikailag egy végletekig kiforrott konstrukcióról beszélünk, mely még most is, lassan húsz év eltelte után is gondtalanul üzemel. Általában csak kopó alkatrészeket kell cserélni az autóban, ám ezekből a gyáriak rendkívül drágák, így ebben az esetben az autó értékére való tekintettel talán kifizetődőbbek lehetnek a lényegesen kevésbé strapabíró, ám nagyságrendekkel olcsóbb utángyártott alkatrészek. A karosszéria rozsdásodásra való hajlama egyébként szintén méltó a régi japán modellekéhez, így erre a problémára különösen érdemes odafigyelni.