Mazda múzeumok

Ha szeretnénk megcsodálni, milyen lehetett újkorában egy 323 F, akkor a legkézenfekvőbb megoldásnak egy Mazda múzeum meglátogatása tűnik. Nos, ebből nemrég még csupán egyetlen létezett a világon, méghozzá Japánban, egész pontosan Hirosimában. Ezzel csupán az a probléma – a sok-sok ezer kilométeres távolságon kívül – hogy a kiállított autók száma meglehetősen csekély, számos fontos, érdekes Mazda modell kimaradt. Igen, a 323 F is.

Azonban 2017 májusában az a szerencse érte az európai Mazda rajongókat, hogy Németország déli részén, Augsburgban, Budapesttől mindössze 760 kilométeres távolságra megnyílt Európa első Mazda Múzeuma. A múzeumot a Mazdák forgalmazásával már 1978 óta foglalkozó Frey család valósította meg, az ő gyűjteményüket mutatja be. A család 120 autóból álló gyűjteményéből egyszerre csak körülbelül 45 Mazdát tudnak kiállítani, majd később váltogatni fogják az aktuálisan megtekinthető modelleket. Mindenesetre még ez a 45 autó is jóval több, mint amit Japánban láthatunk, és ami a számunkra legfontosabb, hogy az első válogatásba, az első 45 Mazda közé bekerült egy 323 F BG is! A múzeum megnyitójáról szóló beszámolók képanyagában rendre fel is tűnik, ahogy az alábbi videókban is:

Mint a képekről egyértelműen látszik, egy facelift utáni fehér GT-ről van szó, és egyelőre mindig szerepelt a kiállított autók között. Sőt, néhány klubtagunk (Sakál, Gary23 és Tomipityu) el is látogatott a múzeumba és élőben is megnézték a 323 F-et. Ráadásul éppen az autók átrendezése zajlott, így a motorterébe is bepillanthattak és az utasterét is láthatták. Íme az általuk készített képek:

Mindenesetre, bármennyire is meglepően hangzik, léteznek még ennél a múzeumi példánynál is sokkal szebb állapotban megmaradt 323 F-ek a világon, ahogy azt a Vadonatúj 323 F oldalunkon láthatjátok.

FRISSÍTÉS!

2021-ben már egy másik, piros 323 F van kiállítva a múzeumban. Igaz nem GT, de az eddig közzétett képek alapján még szebb állapotúnak tűnik, mint az eddig kiállított fehér volt: